Videó: ez motoros az életét fűzte át a kamion és a korlát között
Ha van a közutakon száguldozó motorosoknak védőszentje, most jelen volt.
Ha van a közutakon száguldozó motorosoknak védőszentje, most jelen volt.
A középkorú férfit kedden érte baleset, miután lezuhant az M1-es autópálya 83-as főút felé vezető lehajtójánál.
A versenyzők közül az egyik osztrák nemzetiségű motoros az áldozat.
A robogós szabálytalanul kanyarodott be egy kereszteződésnél, a szemből érkező autó már nem tudott megállni.
Az Izabella utcánál és a Hegyalja úton is motorbaleset történt. Mindkét környéken félpályás lezárás van.
Egy motoros két autónak ütközött kora reggel a Budai alsó rakparton. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A motorosnak szerencséje volt, hiszen sem ő, sem pedig a motorja nem sérült meg.
Teljes pályás útlezárás van érvényben Balatonbogláron, a 7-es úton – írja a police.hu.
Beállt az autómosóba, majd trükközve próbált megfordulni. Nem kellett volna.
Egy 17 éves autós és egy 19 éves motoros szomorú tragédiája egy közlekedési baleset nyomán.
Nyíregyháza-Rozsrétszőlőnél tért le az útról, majd fának csapódott.
Halálos balesetet szenvedett egy motorkerékpáros a 3-as úton, Borsodban csütörtök este - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Úgy teszteltek egy bőrruhát, mint a westernfilmekben, amikor a lovak után kötnek valakit.
A halálos balesetet okozó részeg sofőrre egy nappal korábban rendőrt hívó férfival beszélgetett a Nyugat.hu.